Oldal kiválasztása
Egy vendégház, ahol senki nem zavar

Sári Villa

Sáripuszta
2 lakás (2 X 60 nm2) / 4 szoba / 8 fő
Kutyabarát / Klimatizált / Akadálymentesített

Üdvözöljük a Sári Villa honlapján

A Sári Villa nem egy szokványos vendégház, hanem egy minden igényt kielégítő menedék azoknak, akik egy igazán nyugodt környezetben szeretnék szabadidejüket eltölteni. Ideális azoknak, akik kedvelik a csendet, a természetet, a lovaglást, ugyanakkor szeretik a kényelmet és a megengedhető luxust: a vendégház 4 napraforgós besorolást kapott a Falusi Turizmus Országos Szövetségétől.

A Sári Villa felszereltsége:

Vendégházunkban két lakással is várjuk a pihenni vágyókat. Mindkettő lakás 60 négyzetméter alapterületű, azonos elrendezésű, illetve hasonló felszereltségű. Apartmanonként 4 főt tudunk elszállásolni 2 db kétágyas szobában.

A lakásokban a franciaágyas hálószobán kívül egy másik hálószoba van, ez utóbbiban két külön ágy található. Emellett egy közösségi helyiségként is funkcionáló étkező egybeépítve a jól felszerelt konyhával (mikrohullámú sütő, elektromos tűzhely, kávéfőző, asztal 4 székkel), egy igényes fürdőszobával (benne infraszauna), valamint egy nagy terasszal (asztallal, négy székkel és nyugággyal) is a lakások része. A szobákban wi-fi kapcsolat és televízió (9 csatornával) is biztosított. A fűtés természetesen megoldott, ezért akár télen is érdemes ellátogatni hozzánk.

A fenti teraszról csodálatos panoráma tárul elénk a Tolnai-Hegyhátra. A felső lakás klimatizált, az alsó lakás akadálymentesített, így mozgáskorlátozottak számára is alkalmas. Az udvaron lehetőség van bográcsozni vagy grillezni, kérésre pedig reggelit is tudunk biztosítani.

Vendégeink járműveiket zárt parkolóban tarthatják.

Kutyabarát vendégház vagyunk.

A 4 napraforgós minősítés a legmagasabb védjegy kategóriát jelenti a falusi vendéglátásban.

Sári Villa - panoráma

A Sári Villa belülről

Küche
Küche
Sári Villa - alsó lakás konyha 2
Schlafzimmer in Sári Villa
Sári Villa - szoba franciaággyal 1
Sári Villa - szoba 2
Küche
Sári Villa - szoba 1
Badezimmer in Sári Villa
Áraink

Apartman

Szoba

Vendég

Sári Villa von aus

Főszezon

(május – augusztus)

apartman / éjszaka

40.000 HUF

a Sári Villa kívülről - bejárat

Szezonon kívül

(szeptember – április)

apartman / éjszaka

32.000 HUF

Kedvezmény:

Egyhetes vagy annál hosszabb tartózkodás esetén a Sári Villa 8% kedvezményt ad áraiból.

Az apartmanok minimum két éjszakára foglalhatók.

Fizetni készpénzzel vagy utalással lehetséges. A megadott árak már tartalmazzák az idegenforgalmi adót.

Amennyiben nagyobb társasággal érkeznek (pl. céges rendezvény), és kevés a vendégház adta férőhely, segítünk az elszállásolásban, az enyingi Agrár Zrt. Cavaletti Vendégházával együttműködve.

A Sári Villa kívülről

a Sári Villa kívülről - a távolból
a Sári Villa kívülről - távolabbról
a Sári Villa - a kert
a Sári Villa terasza
Sári Villa - panoráma
Sári Villa - panorámakép
a Sári Villa - a kert gyümölcsfákkal
a Sári Villa kertje
Sári Villa
KÉRDÉSE VAN?
ÍRJON NEKÜNK!

MEGKÖZELÍTÉS

 

Vendégházunk autóval Budapesttől másfél órányira található. Az M7-esen a 90-es km-nél kell először a 71-re, majd a 7-es útra, Enyingen pedig Lajoskomárom felé kanyarodni, ahonnan az Ozorai út vezet a házhoz. Sáripuszta bejáratánál sorompó található.

 

Autóikat zárt parkolóban tárolhatják nálunk.

 

A környék

Bár a Tolnai-Hegyhát talán nem a legfrekventáltabb környék a turistáknak, éppen ezért is lehet érdekes ez a hely azoknak, akik nyugalomra vágynak. Kimondottan azoknak ajánljuk ezt a vidéket, akik nem szeretik a zajt, a zsúfoltságot, szeretnek kerékpározni, lovagolni vagy kirándulni.

Sáripuszta Lajoskomáromtól 5 km-re fekszik, összesen 60 ember él itt, ennek köszönhetően nagy a csend és kicsi a forgalom

Útvonaltervezés

Pécs ugyan közelebb van, mint Budapest, de időben körülbelül ugyanannyi az út. Siófok kb. fél órányira van tőlünk, Székesfehérvár háromnegyed órányira. Számolja ki útvonaltervezővel a távot és a várható időt!

A Sári Villa koordinátái: 46.793087, 18.361108

Étterem / vásárlás

A legközelebbi élelmiszerbolt Lajoskomáromban van, illetve érdemes a szállástól kb. 5 km-re található Mosberger / Eresz pincét és éttermet is felkeresni. A szőlő- és bortermelés egyébként a keltákig és az avarokig nyúlik vissza, akik ezen a löszös vidéken is megtelepedtek.

Kirándulás
Érdemes felfedezni a környék természeti szépségeit. A Tolnai-Hegyhát dombjainak gyönyörű erdeiben főleg bükkösök és gyertyánosok borítják a területet, a meredekebb részeken inkább sztyepp jellegű a növényzet néhány védett növénnyel, mint amilyen a leánykökörcsin. A nagy kiterjedésű erdőségek borította dombvidéken a nagyvadállomány is jelentős, a gyulaji dámvadas rezervátum messze földön híres, de a természetvédelmi területen különösen gazdag a madárvilág is.
Lovasturizmus

Ha Ön inkább szeretne jókat biciklizni vagy éppen a lovasturizmus iránt érdeklődik, akkor is jó helyen jár. A közelben található az Enyingi Agrár Zrt. lovardája, ahol 1754 óta foglalkoznak lótenyésztéssel (főleg félvér és angol telivér), az 1800-as években Esterházy herceg birtokaként működött az ozorai ménes részeként. Sáripuszta több díjnyertes lovat adott már a világnak.

Fürdőzés

Sáregresen az Aranyponty Wellness Központ Rétimajorban hódolhat a fürdőzésnek. Kicsit távolabb Tamásiban termálfürdő, kb. 20-30 percnyire autóval pedig Siófokon és a magyar tenger dél-keleti medencéjében a Balaton várja a fürdőzni vágyókat.

Horgászás

Ha Önnek a horgászás a szenvedélye, a környéken autós távolságban számos lehetőség van hobbiját űzni.
Közel a Balaton, a Sió, a Kapos, de emellett sok kisebb halastó várja a horgászni vágyókat a környéken:

A Sári Villa terasza

panorama a Sári Villa teraszáról 1
panoráma a Sári Villa teraszáról 2
panoráma a Sári Villa teraszáról 3
panoráma a Sári Villa teraszáról 4
egy vendégház, ahol senki nem zavar

Sári Villa

A Sári Villa egy minden igényt kielégítő menedék azoknak, akik egy igazán nyugodt környezetben szeretnék szabadidejüket eltölteni.

Ideális azoknak, akik kedvelik a csendet, a természetet, a lovaglást, ugyanakkor szeretik a kényelmet és a megengedhető luxust.

A Tolnai-dombság és Tengelici Homokvidék
A Tolnai-Hegyhát
+36 20 3596797
Külsősáripuszta
ildiko (pont) szekeres (kukac) dialogstudio (pont) hu

ITT ÜZENHET NEKÜNK

9 + 14 =

Ahhoz, hogy üzenete eljusson hozzánk, az alábbi egyenlet eredményét meg kell adnia. (Erre azért van szükség, hogy kiszűrjük a spameket.)